A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt biztosíthassuk látogatóinknak.

SZIGETSZENTMIKLÓSI SPORT CLUB

Show-tánc Facebook

Fő támogatónk

Visszatérés NB2-be!

Új vezetőedző

Egyesületünk felnőtt csapata a 2020/2021-es szezont NB2-ben kezdte meg Nagy Roland vezetőedző kezei alatt.

Azoknak, akik már régóta követik egyesületünk mindennapjait, bizonyára ismerős lehet Nagy Roland neve, hiszen a 2018-2019-es szezonban már erősítette felnőtt keretünket, igaz akkor még játékosként.
Az akkor a Férfi Futsal NB1-ben szereplő csapatban összesen 27-szer lépett pályára, ebből egyszer kezdőként. Ezeken a mérkőzéseken összesen nyolc találat fűződik a nevéhez. A tavalyi évet a Score-Goal Kecskeméti FC első osztályú együttesénél töltötte.
A játékos pályafutás mellett az edzői karrierjét is évek óta építgeti. Kezdetben Karcagon vállalt szerepet a helyi csapat utánpótlás nevelésében, majd az elmúlt 2 évben a Tolna-Mözsi Futsal SE női csapatának vezetőedzőjeként dolgozott.
 

Első mérkőzéseink

A felkészülés részeként edzőmeccset játszottunk az UTE gárdájával, melyet csapatunk 4-6-os győzelemmel zárt. A főpróbának számító, Tolna VFC elleni edzőmérkőzést is két gólos előnnyel zártuk (2-4), így a csapat lelkesen és felbátorodva állt az első bajnoki mérkőzés elébe. A várt győzelem nem maradt el, az érdi 5 STARS ellen 5-7 arányban diadalmaskodtunk.

A REAC elleni mérkőzés azonban már máshogy alakult. Tősér Gábor játékosunk így nyilatkozott a meccsről:

Ami az egyik oldalon nem megy be az a másik oldalon „bepattan” (szó szerint), mert mind a két gólunkat nagyon szerencsétlen szituációból kaptuk.

A mérkőzést végül 2-3-mas vereséggel zártuk. De kesergésre nem volt idő, hiszen ezt szorosan követte az első Magyar Kupa mérkőzés, melynek keretén belül szintén a REAC csapatát láttuk vendégül. A bajnokihoz hasonlóan, a Kupa mérkőzés sem sikerült bíztatóan. A 4-6-os vereséget követően elbúcsúztunk a Magyar Kupa küzdelmeitől.

Ezt követő mérkőzésünket a Haladás csapata ellen játszottuk. A sérüléseknek és munkahelyi elfoglaltságoknak köszönhetően mindössze 9! játékossal utaztunk az idáig 100%-os Haladás VSE otthonába. Az első félidőben mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei a gólszerzésre, de a kapusok több alkalommal is bravúros védéseket mutattak be. Noha az eredmény 2-1 lett a Haladás javára, egy pörgős és izgalmas mérkőzésnek lehettünk tanúi.

A TF ellen sem sikerült nyereséggel helyt állnunk. A tavaly félbe maradt bajnokság aranyérmes csapata 3-6 gólos győzelmmel távozott csapatunk otthonából.

Voltak jó periódusaink a mérkőzésen, de rosszkor hagyott ki a figyelem.
Egy erős csapattal tudtuk felvenni a kesztyűt, ha kicsit jobban koncentrálunk a helyzeteinknél, jobban kihasználjuk a ziccereket, akkor másképp is alakulhatott volna a meccs.
Gratulálok a csapatnak a hozzáállásához, ha így folytatjuk tovább a munkát, meg lesz az eredménye.

Győzelmi időszak vette kezdetét

A Nagykanizsára való hosszú utazás és az első percek bizonytalansága után, higgadt, profi játékkal sikerült felőrölnünk ellenfelünket. Felnőtt csapatunk számára fontos volt ez a győzelem az elmúlt hetek vereségei után, de a hosszú, és kitartó munkának végül meg lett az eredménye, és 4-5-re győzedelmeskedtünk ellenfelünk felett. Ezzel a győzelemmel a Szigetszentmiklósi SC a tabella 8. helyére került.
A 7. fordulót Tihany csapata ellen játszottuk hazai pályán. Az erős Tihanyi FC elleni 6-3-as győzelem, első győzelmünk volt hazai pályán, mely nem csak új löketet adott felnőtt játékosainknak, de fel is küzdötte őket a tabella 6. helyére.
Legfrissebb mérkőzésünk 6-6-os döntetlennel zárult a Budapesti Atlétikai Klub gárdája ellen. A nézők izgalmas és fordulatos mérkőzésnek lehettek szemtanúi.
Következő mérkőzésünket hazai pályán játsszuk az ELTE csapata ellen!
 
 

Futsal Facebook

Tabella

 

NB III

 Délnyugat

Csapat

P

Tolna-Mözsi FSE 18
Bromit SC 15
Sárbogárd SE 12
RX Holding Komló Futsal 12
Szigetszentmiklósi SC 7
Asterix SC Érd II. 6
Inárcs VSE 4
AC Villám 1