A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt biztosíthassuk látogatóinknak.

SZIGETSZENTMIKLÓSI SPORT CLUB

Show-tánc Facebook

Fő támogatónk

Kikaptunk Debrecenben

Sorsdöntő meccsre készültünk Debrecenben, hiszen a mérkőzés győztese igencsak kedvező helyzetből várhatta volna a kiesés elleni harc hajráját. Ehhez képest az első öt perc rémálomszerű volt. Hiába vezettünk az elején néhány ígéretes támadást Kondás Kristóf egy kontra végén, Tóth Attila pedig egy távoli lövésből talált be a kapunkba. Látszott is a csapaton némi zavar, de a nyolcadik percben Gergály Gyulának egy baloldali lövés után összejött a szépítés.

Ezt követően néhány percre átvettük az irányítást. Fülöp Viktor próbálkozása után nagyot mentett a hazai kapus, de nemcsak ez a helyzet mutatta a fölényünket, hanem az is, hogy a Debrecen nem nagyon tudott kijönni a saját térfeléről.

Aztán a hazaiak nagyon felpörögtek és a félidő második felében veszélyes kontrákat vezettek. Előbb a jobb, aztán a bal kapufát találták, de egyszer a felső léc is velünk volt, emellett pedig Klicsó Gábornak is volt három bravúrja a kapunkban. Éles, küzdelmes, harcos volt az első játékrész, de újabb gól nem esett.

A második félidő sem kezdődött jól: a második percben újabb gyors hazai kontra végén Faragó Lajos lőtte a kapunkba a labdát, így ismét kétgólos volt a hazai előny. És minden ugyanúgy történt, ahogy az első 20 perc elején, hiszen az ötödik percben megszületett a második hazai gól, amikor Kondás Kristófnak csak az üres kapuba kellett bepasszolnia a labdát. Ezt követően is Klicsó Gábor lejött és Fülöp Viktor állt be ötödik mezőnyjátékosnak. És hogy minden ugyanúgy alakuljon, mint az első félidőben a nyolcadik percben szépítettünk Gál Máté góljával, de aztán már semmi sem sikerült. Kondás Kristóf előbb akcióból, majd egy erősen véleményesen befújt büntetőből – Klicsó Gábor előbb a labdát rúgta el – is betalált így a második félidő közepe után már 6–2 volt az eredmény. Öt perccel a vége előtt jött egy saját térfélről szerzett gól, amire Nagy Roland gyorsan válaszolt, de még ebben a percben jött Kasuba Máté a hazaiaktól és hirtelen 8–3 lett az eredmény. A végén Tóth Attila adta meg a kegyelemdöfést. 

DEAC–Szigetszentmiklós 9–3 (2–1)

Futsal Facebook

Tabella

 

NB III

 Délnyugat

Csapat

P

Tolna-Mözsi FSE 18
Bromit SC 15
Sárbogárd SE 12
RX Holding Komló Futsal 12
Szigetszentmiklósi SC 7
Asterix SC Érd II. 6
Inárcs VSE 4
AC Villám 1